malackaraj

  Zsófi, nem fogod elhinni. A Corában vagyok. A kezemben egy olyan egyenletesen márványos bélszíngyönyörűséggel, amit most meg fogok vásárolni.

  Az elmúlt hetekben egy Dining Guide meló miatt végigzabáltam több mint egy tucat hentes, és húsüzlet termékeit. Nagy meglepetések, tanulságok nincsenek, Józsikám az isten, a birkát még mindig a törökök és a szírek érzik igazán, és már léteznek jó termékeket készítő iparosok. De egy nagy ledöbbenés azért akadt.
  Be kellett mennem a hiperekbe is. Rosszul voltam a programtól, vegyszerekért a Metróba járok, az a valóban jobb árak miatt elviselhető és pörög. De az előcsomagolt húsokat túrni? Remélem nem futok össze olvasókkal.
  A Tesco reménytelen volt, de soha nem olvastam, hallottam, hogy ott nagy gasztroélet folyna a hentesáru osztályon. Egyáltalán az egész áruházban. Az Auchan is hasonlóképpen esett ki a rostán.
  A Corát a végére hagytam, mert már hallottam a Magyartarka programról, és kicsit szorítottam nekik. Félve, de szorítottam. Nincs mit félni, vannak jól működő dolgok nálunk is.
  A fekete tálcákon rendesen, ahogy kell, ahogy szoktuk, háromujjnyira szeletelt sztékek. Kilós rostélyos, hátszín faggyúkerettel, és szalonnával, zsineggel összeszorított bélszín párosok. Annyira nehezen dolgoztam fel a látványt, hogy ez már a második Cora volt aznap, mert az elsőben nem hittem el, amit látok. Itt hívtam fel Mautner Zsófit, ő mesélte, francia hentes jött bontást tanítani a Corás henteseknek, felmartam egy tájékoztató nyomtatványt és a pénztárhoz támolyogtam a bélszínnel.
  A csomagoláson világos és teljesen igaz, profi szájbarágó a fajtáról, a koncról, az elkészítésről, sőt, az érlelésről is, bár ez utóbbit nem részletezik túlságosan, és a hús lágy íze alapján óvatos duhajok, amit megértek. Egy sok-sok hétig érlelt hús brutális élmény lenne a sztékkel barátkozónak, de később árulhatnának különböző fokozatokat, kéthetes, négyhetes, stb.
  A bélszínt csak egy serpenyőben sütöttem meg, nem sokat bonyolítottam, nem szoktam. Nagyon elégedettek voltunk vele. Lédús, és kellemesen ízletes volt. A magyar tarka programban van fantázia, de más húsért továbbra sem nyúlnék a hiperekben.
  A magyartarka nem olyan szép, mint a magyar szürke, de a serpenyőben jobban mutat. Kettős hasznosítású fajta, tej és hústermelésre is szelektálják, utóbbira 2004 óta helyeznek nagyobb hangsúlyt. A fajtát a 19. században, különböző külföldről ide érkező fajtákból és a magyar szürkéből tenyésztették ki, elsősorban tejtermelésre, de a fajta közepes tej és kiváló hústermelőre sikerült. A Magyartarka Tenyésztők Egyesületével szerződött üzletekben lehet vásárolni a megbízhatóan magyar húsból, teljes lista, védjegy itt.

A kiegyensúlyozott tájékoztatás érdemérmet hol vehetem át?

A debreceni lehetne a legmenőbb kolbászunk. De megint csak a trükközés.

  A debreceniben nem a rövid (10-12 centis hossz) páros fazon a kaland, hanem a késsel aprított, ezért nagyobb méretű hús és szalonnadarabok, ez adja azt a szeretnivaló szuperkolbász karaktert. A debreceni fűszerezése is jellegzetes, határozottan köményesnek kellene lennie, nem böfögtető fokhagymásnak, és minden esetben füstölt.
  A darált töltelékes kolbászokkal ellentétben, a késsel apróra vágott töltelékkel készült termékek látványosan több ízt produkálnak, az épen maradt sejtek miatt sokkal szaftosabbak, jó cuccos lesz így a végeredmény. Ezekből tud csak messzire spriccelni a zsír, ezekben lehet a fogak között elpattintani a szalonnadarabokat és rendesen beleharapni, rágni, amit a duci debreceni vastagsága is támogat. A pép csecsemőknek való, nem véletlenül szeretik a gyerekek a párizsit olyan nagyon.
  A debreceni közel száz éves kolbász, valóban Debrecenből származik. Kolozsvár után Debrecenben, 1820-ban alakultak az első hentes céhek, a városban hamar jelentős húsipar alakult ki.
  De ma már ezt is óvatosan kell vásárolni, mert a jóságot adó hús és szalonnadarabok nem kötelező tartozékai a debreceninek. Csak a csemege debreceninek. Az agyamra megy már ez, a füstölt nem füstölt, hanem a hagyományosan füstölt a füstölt. A pácolt nem pácolt, a hagyományosan pácolt a pácolt. A debreceni nem debreceni, a csemege debreceni a debreceni.A debreceni lényege kiemelve lent. Pardon, csemege debreceni, aminek a fele így is lehet darált húspép. Nehéz ma egy jó, késsel aprított debrecenit kifogni.

4.2.1. CSEMEGE DEBRECENI Azonosító szám: MÉ 2-13/04/2-1 A termék leírása Olyan húskészítmény, amely 22-32 mm átmérőjű sertésvékonybélbe vagy emészthető műbélbe töltve, legfeljebb 15 cm hosszúságúra pározva készül, alapanyaga marhahúsból (A.2.) és/vagy sertéshúsból (A.4.) esetleg sertés- és marhavágás melléktermékeiből (A.8.3.) készült húspép, valamint 6-8 mm szemcseméretűre aprított marha- és/vagy sertéshús, gyártási szalonna alapanyag (A.7.2.), továbbá jelleg- és ízkialakító anyagok az A.9. és A.10. pontoknak megfelelően. A pép a metszéslap 50%-át töltheti ki. Fő jellegkialakító anyagai a só mellett a bors, a fokhagyma, a köménymag, a paprika és az egyéb technológiailag indokolt adalékok. Tartósítását forró füstöléssel és főzéssel végzik.

  Ma reggel Hutvangel és Borda debreceniket teszteltem, és a Borda-féle egészen ráközelített a köményes zsírspriccelés élményére, de ez is lehetne sokkal karakteresebb, szaftosabb. Mellé édeskés és csípésmentes béna mustár illik.

Hol lehet jó, szaftos debrecenit kapni?

A baklavában még a brownienál is több kalória lehet. Finomabb is sokkal.

  Süti kell, rögtön. Ha oda a vércukorszint, vagy a rohadt hormonok követelik, mindegy, menni kell, süti kell, gyorsan. Ritkán vagyok kívánós, de akkor gyomoragy átveszi az irányítást, nem tudok és nem akarok semmi mást, csak egyszerű szénhidrátot. Vagy zsírt, mikor mit, salátát még nem kívántam.
  Most a gyors cukoradag pótlásáról lesz szó, zsíros holmi mindig van itthon, de süti, szinte soha. Kockacukrot egyen a ló, de azt se tartunk. Kikocsizni a Mihályiba? Addig elájulok, és most nem gasztroélmény, hanem tömény cukor kell, minél kevesebb margarinnal, habfixálóval körítve. A bolti csokik, bountyk, balaton szeletek és túró rudik nem elég súlyosak, a környező cukrászdák termékeit kihányom, ami nem lehet cél. Cukrot akar a rendszer.
Baklava.
  Az első török, nem is törökök, szíriaiak, öt perc gyalog, vagy menjek bringával, nem, legyalogolok. Miért nem jön a lift, hol a lift, lemegyek gyalog, futok, ugrálok a lépcsőkön. Számolom a lépéseket, piros, miért piros, egy úton kell csak a törökig átmenem, az miért pont az Üllői? Átszaladok, nem szaladok. Zöld, kicsit gyorsabban megyek, ne dudálj barom, hát tehetek én róla, hogy futólépésben is már piros, mire átérek? Itt a kisbolt, a csoki nem elég, de úgyis gyűlölöm ezt a kis éjjelnappalit, dehogy megyek be, a török, pardon szíriaiban normális a személyzet, és már az ő oldalukon vagyok. Régiséges, nem, nem megyek be cuki virágos csészéért. Antikvárium, nem megyek be, majd visszafelé, hiába volt érdekes az a régi autós album, ember nem veszi meg itt addig a tíz percig, amíg visszaérek. Sikátor, ezt a húgyszagot, Corvin sétány, persze, a nyóckerben, évtizedek kellenek még ide, nem csak üveghomlokzatok, de az étvágyam ettől már nem megy el. Corvin mozi, nem otthon hagytam a filmet amit vissza kellett volna hoznom az Odeonba? Ma már nem jövök vissza megint, + 500 Forint, két baklava, nem érdekel, egy baklava kell most. Igen, kettőt kérek, simát, ne csomagolja be túlságosan.
  A dübörgő körúton a külső sávot egy villogó fekete tükörtojás E-osztály torlaszolja el, pedig az már rég nem jani, hülyegyerek, ezt se tudod, hogy a kocsid rég kiesett a közlekedési akadály státuszból?  Susogós-otthonkás alkesz, áporodott szagot húzva maga után oson a szatyrával, undorító néni kövér korcsot szarat a járdára, de nem várok, mire várnék, a baklava így is, itt is, sietve is segít.
  Az autós album aránytalanul drága, a csésze közelről ronda, pont a zöldnél érek a lámpához, és a lift is a földszinten vár. Béke van.
  A baklava, pedig ritkán használom másra, sokkal többet érdemel a cukorroham utcai enyhítésénél. A legegyszerűbb is jó, de sok szeretettel, és bőkezűen adagolt hozzávalókkal kiváló édességet lehet belőle készíteni. Erre néhány helyi arab/török étkezde is képes, de a citrusos bukét, a lényeget, amivel az édesség a szirup fölé kerekedik, ritkán találom ezekben.

 A recept úgy 30×12 cm alapterületű baklavára elég, akkora a kistepsim. Nem tudom, eredeti-e ez a recept, de életem legjobb baklaváit veri és minden alapanyaga megtalálható egy kicsi boltban is. 20 dkg cukrot 2,5 dl vízzel, egy fél citrom és fél narancs levével, egy rúd fahéjjal felolvasztok, tíz percig forralom, majd ha langyos, fokozatosan beleöntök 20 dkg mézet, elkeverem, leszűröm és hagyom kihűlni. 20 dkg durvára vágott mandulát, 15 dkg durvára vágott dióval és 10 dkg cukorral, egy evőkanál fahéjjal, egy teáskanál frissen őrölt szerecsendióval, egy kiskanál őrölt szegfűszeggel elkeverek.A tepsit bőven kivajazom. Két réteg rétestésztával (úgy fél kilóra lesz szükség) alapozok, jól megvajazom. Ezt megismétlem ötször, így lesz egy tízréteges alapom, erre rászórom a töltelék harmadát, meglocsolom vajjal. Az egész műveletet megismétlem még háromszor, és az alaphoz hasonlóan tíz réteggel zárom a sort. levajazom a tetejét és pihenni hagyom negyed órát, így könnyebb lesz felvágni. Egyforma háromszögekre vágom és így tolom be a 150 fokra előmelegített sütőbe, ahol szűk egy óra alatt aranybarnára sütöm. A még forró tésztára ráöntöm a szirupot, és szobahőmérsékleten hagyom állni egy éjszakát.

Szoktak venni baklavát? És készíteni?

Köd van. Ha Mercivel járnék, nem látnám a birodalmi csillagot. Így csak a terepjárót kívánó gödröket nem látom a Tápiószentmártonba vezető úton. Negyed órája nem jött szembe senki. Itt fogok megdögleni.

  Cukiság napot tartottam szombaton, a tápiószentmártoni Kincsem Lovasparkban. Csak egy szürke marha galériát szerettem volna, de a kutyák sokkal aranyosabbak voltak, és a magyar hárem francia ura, Charolais Csaba volt a legdögösebb.
   A park állatsimogatója egy őshonos fajtákat bemutató miniállatkertnek indult, de állatmenhely lett belőle. Néha a kerítésen dobálnak be nemkívánatos, de életképes egyedeket a legváltozatosabb fajokból. Hely van, maradhatnak. A kifutóban együtt szálazza a szénát dámvad, őz, kecske, birka, és egy szürke marha borjú. Mögöttük strucc mélázik, az emuk mellett szakadt kutya kullog. A vietnámi csüngöhasú a mangalicákkal röfög, szoktak szaporodni is egymás között, meglepően jóízű végeredményt produkálva. Az őz pulit kurkász. Dr Moreau szigete a legnagyobb békességben él itt.

  A kutyák klikkesednek és hülye neveket kapnak. A Jack Russel kisdobos örs a sportlóistállónál rendezi a vágányokat, kövérek és vércukik. Pörögforog végig jön utánunk, rend van, egér nincs, jelenti. Először látok JR-t teljes funkcióba helyezve, nem a betonon abajgatva, boldog kis ideggócok, ide valók.

  Pick-upot is ritkán látok nyakig sárosan, most azzal megyünk ki a marhákhoz, óriás tócsákban csapatunk, állat. A szürkék alig látszanak a ködben, a Pásztor örs fogad minket, van  benne minden, nem szépek, de lelkesek, és szeretni akarnak minket is, nagyon. Labradorszerű mélaszájú ebben a közegben nagyon vicces, tud futni egyáltalán? De legalább nem kövér, mint márkatársai. Legpotensebbnek egy farkaskutya bizonyul a marhák rendezésében, csáléfülű, farkatlant kinevetjük.
   A magyar szürke marha az egyik őshonos állatfajunk. Eredete vitatott, rendszertanilag (B. primigenius taurus hungaricus) a házi szarvasmarhák vállpúp nélküli alfajához tartozik. Ez az alfaj nem rendelkezik vállpúppal, a másik, Ázsiában honos alfaj (B. primigenius indicus) igen. Ez biztos. Az is biztos, hogy a híresztelések ellenére az olaszok nem védették le a magyar szürkét maguknak, hanem a Podolicát szerették volna levédetni, ami fazonra hasonlít a magyar szürkére. Ahogy a Maremmana is.
Az eredetileg húsmarha státuszú szürkét igavonásra is használták, majd a gépesítés, és az intenzív állattartás* elterjedésével a szép szürke háttérbe szorult. Lassan növekvő, takarmányozásra érzéketlen fajta, ezzel szépen párban vannak a Mi Birkánkkal, az elegáns rackával. Elél a semmin is, de nem hízik kövérre a kukoricán se. Az istállózásra igénytelen, hóban-fagyban is kint tartható, de tavaszra az eleve atletikus állatok még jobban behorpadnak.
A szempillákat figyeljék, és vigyázat, a következő képen cukiság túladagolás!

  Húsa a rideg tartás** közben legelt természetes füvek, akár gyógynövények miatt finom, de száraz, nem ideális sztékhús. Kolbásznak, gulyásnak, pörköltnek való. És képernyővédőnek, pusztadísznek, modellnek olajfestményhez. Gyönyörű állat, elegánsabb a többi szarvasmarhánál, a tehénnek is impozáns szarva nő, fehér szőre az idősödő bikákon vészjósló feketébe fordul a nyakon, hason.

intenzív állattartás* a haszonállatokat istállóban, koncentrált takarmányokon tartják
rideg állattartás**: a haszonállatokat soha nem hajtják zárt helyre. takarmányozás lehetséges, de nem feltétlenül jellemző. Az állatok izomzata zsírszegény, a sok mozgás miatt keményebb, lassan fejlődnek.

Húsát hamisítják. A Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete kidolgozott egy eredetigazolási rendszert, a szürke marhából készülő termékeket védjegyükkel látják el, az állat a terméken feltüntetett szám alapján a rendszerben visszakereshető.

  A charolais-t megnézed? Hogyne. A magas szürke marhák fekete szeme és hegyes szarva nem késztet senkit simogatásra. A bocik hiába aranyosabbak minden haszonállat kölykénél, eszembe se jutna felkapni és megdögönyözni egyet sem, jobb pár lépés távolságot tartani. A szép fekete szemekben gyorsan vihar kerekedik. A magyar szürke háziasítása máig nem történt meg. A telep charolais (sárolé- francia húsmarha fajta) bikája egy plüssállat hozzájuk képest.
   A fedezésektől pár kilót ledobott Charolais Csaba, neme és menő származása ellenére egy bamba tündérmackó. Nevére felkapja a fejét, a gyengélkedőben mellé osztott rozoga kis borjút védelmezi, de teljes bizalommal, háziállatként viselkedik. A charolais fajta nem magas, sokkal alacsonyabb a szürkénél, de kétszer olyan nehéz. Csaba, a göndör szőkeség még nagyon fiatal, de busa feje és vastag lábai már sejtetik az egy tonnás jövőt.

Mikor léptek utoljára tehénlepénybe?

Ma nincs sztori, nincs kerettörténet, ma odavágom a Tisztelt Olvasó elé A Terméket a maga nyers valóságában. Kezdjenek vele valamit, én nem tudok.

AKÁCMÉZÍZŰ MÉZHELYETTESÍTŐ (az ízű és a helyettesítő szavak közös szerepeltetése egy termékmegnevezésben különdíjat érdemelnek)

Akácmézízű mézhelyettesítő 1% virágporral Összetevők: glükóz-fruktóz szörp, virágpor, mézaroma, színezék (karamell E1504) Szobahőmérsékleten tárolandó Hosszabb hűvös helyen történő tárolás esetén a termékben megindulhat a természetes kristályképződés Minőségét megőrzi: lásd a lapkán jelölve (2010. május 4.) Gyártja: Pacific Óceán Kft. 2600 Vác Szent László út 21/1-3. Átlagos tápérték 100 g termékben: energiatartalom 1309 kJ (313 kcal) fehérje: 0,01 g, szénhidrát 77 g, zsír 0 g Virágporra érzékenyeknek nem ajánlott 500 g Ár: 400.- Ft (akciósan), amúgy 499.- Ft
  Hamleti kérdések kavarognak bennem: miért? Kinek? Hogyan? Pollen- és mézallergiásoknak nem, a virágpor miatt.  Kispénzűeknek? De kilója csak háromszáz forinttal kevesebb, mint a termelőtől vásárolt akácméz. Torokfájósoknak, náthásoknak? De nem méz, nem gyógyít. Cukorbetegeknek ugyan lehet, de a glükóz-fruktóz szirup szénhidráttartalma is rettenetesen magas, nekik az életmódváltás biztosan előnyösebb  a műméz adagolásánál. Az ilyen hülyéknek, mint én, persze megveszik, csak a polcon fogdosva nem írhattam róla. Ki kellett próbálnom.
  A cimkén minden mézre utal, van akácvirág is, a termék talán a kapkodós-spórolósokat igyekszik megszólítani? Hú ez a legolcsóbb méz, aztán jön a lépcsőház-effektus, és már mindegy. A sok hamisított méznél, amit az alsó polcon válogató ismer, és amit szintén glükóz-fruktóz szirupból állítanak elő, nem sokkal rosszabb. Az izé folyósabb, mint az akácméz, felkeverve elveszíti a mézre jellemző áttetsző szőkeséget, a termék tetején úszkáló barna hínárszerű szálak sötétebbre színezik. Az illata kellemes, gumicukor szaga van. Íze a kihűlt cukros teához hasonlít legjobban. Akarom mondani ahhoz a teához, amit szánkózás után ittam a kiskonyhában, a mama meg morgott, hogy megfázom, és hogy került hó még a trikómba is, szó se lehet róla, előbb átöltözöl, nesze, idd, jó meleg: feketére főzött fekete tea, három evőkanál cukorral, két citrompótlóval. Értelme annyi volt, mint ennek, de a teát legalább szeretettel adták, most meg szimplán hülyének néznek. Már megint.
  Tömény, ebben az egy dologban hasonlít a mézre. Nyelés után az íz eltűnik, nem ragad az ajkunk, nem tapad a nyelvünkre, nem akarunk azonnal mézeskalácsot gyúrni és a kanalat se nyaljuk fényesre. Egy dologra jó, felterjeszteni Gasztro Darwin-díjra. Én megszavazom neki a fődíjat.

Hol vásárolják a mézet?

  A csütörtöki nduia kommentjei elkanyarodtak a mustár felé. Előkerült a klasszikus globusunk, és az ő helye. Kivételesen a kategóriájában gyenge minőségű terméknek is van helye a konyhában. De nem az asztalon.

 Télen nem az igazi a piac hangulata. Hideg van. Az árusok arca kötött sálba csavarva, és csak egy kis lyukon keresztül isszák napi kávéjukat. Szorosra húzott kabátban megyek végig a soron, még azt is meggondolom, hogy a pénztárcámat mennyire mélyre rakjam, vagy levegyem-e egyáltalán a kesztyűmet. Így jön meg a kedvem igazán egy forró lángoshoz.

Segélycsomagot kaptam Nyugatról. A parmezán, gorgonzola és az aktuális Vogue mellett volt egy kolbászkrém is.

Csak liba, csak liba ne legyen, mert nem fogják megenni, köszi. A libamáj kizárása eszembe se jutott, mi köze annak a libahúshoz? Azt se ették meg, mert zsíros.

Márton napok

A libának és a kacsának is a zsírja az erőssége. Zsírból van a hízlalt máj és a töpörtyű is.

Márton nap környékén megszaporodnak az éttermi menükben a sült libacombok, libamell sztékek, ludaskásák és libamájak, Márton-napi akcióznak a baromfis pultok. Miért?

Október 25. Hogy is van ez, a laptop átáll, de a mikrót hogy kell átállítani? Marad megint a biztosíték lecsapása.

  Most, hogy újra a társadalom hasznos tagja vagyok és a bérből-fizetésből élők táborába tartozom, itt volt az idő, hogy összeírjam az Égetően Fontos Dolgok Listáját amiket feltétlenül meg kell venni, lehetőleg most rögtön, de legkésőbb holnap. <!--more-->Bevontam Zolit is, így kerültek a Listába olyan dolgok, mint az egy darab Tag Heuer óra Zolinak, az egy darab bérlet Zolinak az összes Juventus meccsre az elkövetkező 50 évre, valamint az egy darab 1963-as Aston Martin DB5, még mi kéne? Kíméletlenül meghúztam a listát és beleírtam az igazán fontos dolgokat: egy darab bérlet Hajninak az AS Roma meccseire az elkövetkező 50 évre, egy darab macskanő ruha Halle Berry alakkal Hajninak, egy darab Vespa LXV 125, és Munkácsy Poros út II. a nappaliba.                                                                        A lista élén az évek óta elérhetetlen, hőn áhított konyhai eszköz díszelgett, mert mindketten vágyunk rá: a kanál.Szeretek kanállal enni és szeretem azokat az ételeket, amiket kanállal kell enni. Elhiszem, hogy jó dolog volt kézzel tépni a sültet és az asztal körül sündörgő kutyákba törölni a kezünket, de kanál nélkül a konyha félkarú óriás.
  Nem örököltem ezüst evőeszköz készletet a húszas évekből, és nincs ünneplős készletem sem. Mert nem találok. Nemhogy ünneplőset, hétköznapit se, így az összeköltözésünkkor vásárolt Tramontina evőeszköz készlet kanalaival bajlódtam egy ideig, amik a végy egy evőkanál vajat utasítástól elgörbültek, pedig nem vagyok Uri Geller.
   Majd elkezdtem belopkodni a tanyáról a mama kanalait, észrevette, lecseszett, visszavittem. Egyet elsumákoltam, azon meg veszekedtünk, ki egyen vele, kértem a mamától még egyet, még jobban lecseszett a sumákolás miatt, nem volt jó üzlet, most, mielőtt hazamegyek, megszámolja azokat a kézzel festett bögréket meg a falitányérokat is, szívás. Mer’ maj’ ha ő möghal, minden az enyim lesz, há’ nemtom kivárni?
  Hát a kanalat nem. Mert a jó kanál mély, van tartása, súlya, a cérnametélt nem folyik le róla, míg a szánkhoz ér, elfér benne a gyufatészta (a szerző bajai, ne törődjenek vele), nem kell szörcsögni, egyensúlyozni és deriválni az asztalnál, hogy milyen szögben tartsam a kezem, le ne essen róla az étel. A jó kanál arról nevezetes, hogy egy evőkanál liszt tényleg két deka, egy csapott evőkanál liszt másfél deka. Jelenlegi kanalaimra vonatkoztatva értelmezhetetlennek tűnik a locsoljuk meg két evőkanállal parancs a szakácskönyvből, nem tudom meglocsolni, mert két milliliter folyadék fér bele, locsolni a slaggal tudok. Nem vagyok múltba révedező alkat, de kezdem hiányolni a menzás alumínium kanalakat. A Magyar Ezüst, az még mély volt. Anyag abban sem volt, és igen, az amalgám fogtöméssel érintkezve olyan érzésünk támadt, hogy megbaszott a kettőhúsz, de legalább enni lehetett vele. A jó kanál egyesével is megvásárolható, ha készletben találunk rá, akkor van hozzá merőkanál is. A nyele nem műanyag, kockás, kisvirágos vagy barikás mintával. Az alakja hosszúkás, nem kerek, azt ugyanis lehetetlen a szánkba venni. A nyele elég hosszú ahhoz, hogy az etikett szerint tudjuk fogni: a kétharmadánál. Nem sorjás a széle, és nem feltétlenül van rajta jobbra néző fajdkakas. Bírja a strapát, nem foltosodik, nem színeződik el és nem kerül egy garzonlakás árába.

Van jó kanaluk?

  A rozéról nem a bor jut eszembe, hanem a kacsamell. A jól elkészített kacsamell. Eheti vágódeszkára folyó húsnedvünk következik.

  Ma reggel a gép elé ülve megcsapott az előző este otthagyott söröspohárba száradt hab keserű szaga, és megőrültem. Felöltöztem, vettem egy sapkát az elfeküdt pumukli állapotok eltakarására, mert letusolni, hajat mosni nem volt időm. Disznósajtot akartam. Magában. Mit magában, sörrel.

Mit csinálnának négy liter tiszta szesszel? Meginnák, persze, de hogyan?

  Az érzés november első napjaiban, a fürdőkádban tör rám először. A lilára fagyott lábujjaimból indul, állok a kádban messzire eltartva magamtól a zuhanyt, míg felkönyörgöm a negyedikre a meleg vizet, lilabőrös vagyok és reszket minden porcikám, bazmeg, itt rajtam kívül senki nem fürdik?

  A jó tonhalkonzerv drága, miért nem készítünk házilag olajos tonhalat? Mert még drágább.

  Egy baszk szakácskönyvet forgatva futottam rá a konfitált tonhalra, rögtön felizgatott.

Terem egy jó gyümölcs a kertünkben, de nem becsüljük meg eléggé, pedig ősszel ez az egyik legjobban kihasználható alapanyagunk.

  A szardíniát ismertük meg elsőként a tengeri halak közül, de csak felnőttként láttam meg először a fejét. Talán az se az volt, hanem egy spotni. Vagy szardella.

Nem szeretek vágott virágot kapni, és vásárolni sem szeretek. A plázákban ideges leszek a sok idiótától, ha mégsem, akkor végtelenül csórónak érzem magam, mert csakis és kizárólag az ötvenhatezres ruha tetszik. Ha találok olcsóbbat, akkor a vágásérett zsírdisznó vagyok, lassan mindenhol lehet rajtam puncit hajtogatni jelenet következik, mert nincs a méretemben. Piacozni, kertészetekben kóborolni citromsárga murvafürt után, pincében bort venni és hallgatni a gazda történeteit, apró könyvesboltokban időzni egy olyan eladóval, akinek nem kell lebetűzni Nick Hornby nevét, azt szeretem, de az nem vásárlás, hanem kikapcsolódás.

  Oda tetszik adni a fejét? Tessék. A pénztárnál már kicsit kényszeredetten mosolyogtam a méteres szurony végén lógó halfejjel. Szerencsétlen extracomunitaria*, biztos nincs pénze rendes ételre. Mire felmásztam a dombra, sejtettem, hülyeség volt.

  Van az a vastagság, amit nem lehet sütő nélkül kezelni. Ha csontos is, egyenesen reménytelen.