Malackaraj felnőtt.
Elértük azt, amiért született a Malackaraj, nem csak formájában, de a megjelentetett tartalom mennyiségében, és kidolgozottságában is megközelítjük az elvárásaimat, végre lehetőségünk van nem csak bevállalósságban, és ötletekkel, hanem alaposságban és mélyre ásásban is az élre törni. Naponta többször (6! úristen, hat!szor) frissülő, az eddiginél is meghatározóbb online gasztromagazin leszünk, és a blogot megtartjuk játszótérnek.
Az áprilisi újraindulástól kezdve napról-napra kielégítjük azokat is, akik a receptek, azokat is, akik az ökörködés miatt járnak ide. Megszűnik a mikor lesz már szó bizonyos témakörről égető kérdése, hiszen rovataink hetente többször frissülnek. A legnagyobb alapossággal, de az eddig megszokott stílusban foglalkozunk majd a gasztronómiához köthető ünnepeinkkel, minden piacra kerülő alapanyaggal, a fokhagymától egészen a marinált belugafaszig, minden konyhában használatos eszközzel, a késektől a láncfűrészekig.
A politikai és közéleti vonalat folytatjuk, és felpörgetjük a teszt rovatot, hiszen a tányérunkra kerülő ételek minőségét és árát törvények, szabályok és rendeletek befolyásolják, de a választás két termék között még a miénk, ebben kiemelten fogunk segíteni olvasóinknak.
Amin nem változtatunk, az a csípős hangvétel, a jó írások, a független vélemény, a radikális újítások, a jó ár-érték arányú, egészséges termékek, ételek és alapanyagok keresése, bemutatása, és az olvasók érdekeinek, igényeinek alávetett tartalom szolgáltatása. És a képanyag, a képanyag végre szép, nagyon szép.
Sokakban felmerülhet, most valami véget ért. Nem, most kezdődik csak igazán, ettől függetlenül ma is harkályozzanak úgy, mintha nem lenne holnap!
Addig is maradjanak velünk a Facebookon, ott követhetik pontosan az eseményeket, de az újraindulásról máshonnan is hallani fognak, eskü.
Edit: origo.hu/tafelspicc és malackaraj.postr.hu
csók
követő 2012.04.01. 07:42:08
Csak az a medve , az ne volna többé ...
Daró 2012.04.01. 07:49:03
Comté ex C. 2012.04.01. 07:49:57
Persze volt valami a levegőben, gratula!
Comté ex C. 2012.04.01. 07:52:44
ha-ha-ha...
_nyuszi_ 2012.04.01. 08:09:42
utálom.
egoaxa 2012.04.01. 08:24:05
kariking · http://ralialfa.blogspot.com 2012.04.01. 08:43:45
serci 2012.04.01. 08:45:46
Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2012.04.01. 09:33:39
gyorossyerno 2012.04.01. 09:47:39
Jaja, látom már kint is vannak a tavaly nyári cikkek a kovászolásról meg a halról...
Sok sikert, várjuk a tartalmat, poczok viszont írjon már néha a blogra pls
_Remy_ 2012.04.01. 09:57:11
no mail, no problem 2012.04.01. 10:07:31
régóta gyötör a kényszeresen kínzó kérdés, h elég jó-e a husqvarna amit az áfonyás bálnasonka szeleteléséhez vettem, vagy úgy kinéznek a láncfűrészbubusok, h a fal adja a másikat.
a marinált belugafaszt epekedve várva küldöm ezt: www.youtube.com/watch?v=nep-0N3CGUk
Mylady 2012.04.01. 10:18:38
Korán van még ehhez, gyerekek!
1kutya 2012.04.01. 10:28:31
Sunny Days 2012.04.01. 10:35:49
A kedvencek közé a Malackarajt még azzal a cikkel mentettem el, amit legelőször olvastam itt, mindig onnan klikkeltem a főcím sorra. Most a cikk nem jött be, csak egy hibaüzenet: "Sajnos nincs megjeleníthető bejegyzés..."
Kár...
bélabácsi2 2012.04.01. 10:45:25
Talán SP ihlette a megoldást, nem tudom, ezzel a mégiscsak doktorival. :))))
Imre apó 2012.04.01. 10:58:56
Pont a mai nap kell ezt írni?
Persze jobb lenne, de kivárjuk az igazság napját:):):)
bélabácsi2 2012.04.01. 11:04:18
Imre apó 2012.04.01. 11:26:21
", volt mikor tartottad:):):)
Hurri Kán 2012.04.01. 11:30:10
medvedr 2012.04.01. 11:50:13
_Remy_ 2012.04.01. 12:00:34
Itt mikor tűnik el a maci?!!!
bélabácsi2 2012.04.01. 12:01:15
@medvedr: :)) olyan regisztrációm nekem nincs is, nem is lesz, még csak az kéne, én már így halok ki.
A lényeghez: kb. 20 éve egy nagyon komoly szakmai fórumnak vagyok tagja, ahol kb. 8 éve úgy döntöttünk, hogy baromkodásra létrehozunk egy másikat, azonos tagsággal. Lám a webkettő előtt is volt élet, meg van nélküle is.
Remélem ez így már működni fog, mert az öregek ezt már kitalálták.
_Remy_ 2012.04.01. 12:06:19
követő 2012.04.01. 12:17:22
1kutya 2012.04.01. 12:33:54
smithgerda 2012.04.01. 12:35:15
Amúgy tudja valaki, hogy a Hajni miért nem ír már ide?
bélabácsi2 2012.04.01. 12:37:02
Imre apó 2012.04.01. 12:44:55
@követő: ki az a levin?????? nem ösmerm. biztos 1 okosan írogató, de szeretnékbálnavadászlenni.....vagy mi?? ennyit tudok róla.
Imre apó 2012.04.01. 12:45:28
Imre apó 2012.04.01. 12:46:30
(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2012.04.01. 13:05:35
1kutya 2012.04.01. 13:06:35
smithgerda 2012.04.01. 13:07:47
Nem?
bélabácsi2 2012.04.01. 13:11:49
Imre apó 2012.04.01. 13:35:12
smithgerda 2012.04.01. 13:49:32
1kutya 2012.04.01. 13:49:40
medvedr 2012.04.01. 14:02:38
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.01. 14:24:50
eleg reszletes jelentkezesi lap van/ meg olyan kerdes is van milyen szinu a borod, csakugy jelzem/
drogteszt kotelezo
de hogy kerhetnenek barmilyen jelszot is?
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.01. 14:27:10
ahol ugye "szakcikkek" jelennek meg
es lehet amihez hozzaszolhatsz, lehet nem / ha nem jot szolsz akkor kimoderalnak secpec/ es lesznek rovatok, meg lesz forumresz
es lesz + FB
hat en igy ertelmezem, de majd meglassuk
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.01. 14:34:03
hat hogy ehhez meg vannak-e annanak az emberei?
vagyy esetleg a gasztrobloggerek egyesulnek? egy magazinba?
nem tudom
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.01. 14:38:54
@smithgerda: azert ne tulozzunk, falusi bulvart ir, bar ketsegtelenul remekul
Mylady 2012.04.01. 15:01:27
Az viszont tény, hogy már nálunk is a jobbérzésű/nagy/ismert/nemzetközi háttérrel rendelkező (kinek hogy tetszik) cégek kiadtak a munkatársaknak etikai kódexet, amiben bizony szabályozzák az ilyen oldalakon (is) a viselkedést. Nálunk pl azt kérik, hogy lehetőség szerint ne regisztráljunk, illetve ha mégis, akkor tilos feltüntetni a munkahelyet.
Ez azért van, mert az emberek minden megnyilvánulása, véleménye, feltöltött képe összekapcsolható a munkáltatóval, így azt is minősíti.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.01. 15:05:00
/reklam/
medvedr 2012.04.01. 15:14:15
Nem hiszem, hogy bármilyen munkáltatónak joga van szabályozni, hogy mit csinálsz a FB-on vagy bárhol. Feltéve, hogy nem munkaidőben teszed, és nem ütközik törvénybe.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.01. 15:17:16
munkaidoben FB-zni az egyenlo a kirugassal
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.01. 15:18:03
de telefonon sem ajanlott a dolog
Mylady 2012.04.01. 15:22:25
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.01. 15:25:51
az a munkahelyed elvesztese:)
de en amerikarol beszelek, aki meg szeretne tartani a munkahlyet az nem tesz ilyen dolgokat
/ bar bizonyos munkakorokben tok mindegy:)/
smithgerda 2012.04.01. 15:33:46
Arra céloztam, hogy jobban írt, mint Anna, és jobban szerette a közönség.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.01. 15:45:44
ez mar regen is elojott
en meg tartom annyira Annat, hogy nem akkora hulye, hogy eluldoz valakit aki olvasottsagot hoz a blogjanak, csak azert mert jobban /maskeppen/ ir mint O
amugyis ugy vettem eszre kisebb zordulesek mellett baratok
ha tevedek majd Anna kijavit
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.01. 15:46:24
vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.04.01. 16:11:51
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.01. 16:13:39
mi lesz a jovo?
smithgerda 2012.04.01. 16:18:12
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.01. 16:18:48
smithgerda 2012.04.01. 16:52:37
@hagyma: igen, most visszaolvastam. Egyetértek, viszont sztem így szarabb lesz, kevésbé átlátható, követhető. Nagy falat szerintem.
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2012.04.01. 17:14:01
@medvedr: manapság, ha nincs facebook profilod, az kb, olyan mint ha öt éve azt mondod nekem nincs email címem. lehet szeretni, nem szeretni (utálni butaság), de a facebook a mindennapok része lett. ezt is, mind mindent, lehet ésszel is használni, de eleve elutasítani mert csak, az nem a jó megoldás:)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.01. 17:28:19
@Bombadil Toma: hat remelem nem nyultam nagyon melle es kivancsian varom
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.01. 17:31:08
en el tudok kepzelni egy nagyon jo gasztromagazint az indexen, sot azon kivul is akar
\nem tudok jobb peldat mondani mint a sportgeza-velvet-totalcar
mukodik
kulon szerkesztosegek, "ujsagirokkal"
_nyuszi_ 2012.04.01. 17:34:07
szerintem meg el kell fogadni és bele kell nyugodni, hogy a fácse a mindennapok része lett, de lehet utálni .
olyan ez, mint a kaja. megértem, hogy emberek pl.tehéngyomrot esznek, de attól én még utálom.
az utálat egy érzés, melynek megnyilvánulása nem butaság, vagy nembutaság kérdése.
szerintem.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.01. 17:37:25
nincs mit utalni rajta
aki nem akar nem regisztral, ha nem regisztralt nincs mit utalni mert nem ismeri
hat ennyi
Müszélia 2012.04.01. 17:37:50
fácséra nem megyek. juszt se.
Müszélia 2012.04.01. 17:39:10
Daró 2012.04.01. 17:39:51
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.01. 17:39:55
" addig is"
csak FB-n tuti halott lenne a dolog, ugy gondolom nem errol van szo
smithgerda 2012.04.01. 17:42:10
Meg szerintem egy magazinhoz sokkal nagyobb hozzáértés, türelem, idő, alaposság stb kell.
De hát, majd meglátjuk :)
Péter Anna 2012.04.01. 17:42:32
Daró 2012.04.01. 17:42:45
a., összevesztek csajosan
b., átigazolt a vizi tehéncsorához
c., a karaj meghágván a vízi tehéncsordát új média van kialakulóban.
Ezek csak tippek, és még mindíg nem olvastam végig a kommenteket. Vasárnap van, látszik, még nincs meg a 70 hsz
smithgerda 2012.04.01. 17:43:40
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.01. 17:44:27
/szepen kerdeztem mi?/:)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.01. 17:45:03
smithgerda 2012.04.01. 17:45:19
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.01. 17:47:24
1. nem vagyok a musorok celkozonsege
2. a stilushoz tul konzervativ vagyok
Benikuty 2012.04.01. 17:56:18
A városunk csodálatos, tegnap voltam, üzeni, hogy amerikás nem kell neki. Így jártál, kitántorgó.
Daró 2012.04.01. 17:58:31
Érdekes, bár alapvetően sorozatos vagyok (plö a Róma kurvajó) a hogyvoltot nem olvasom, bár tudom hogy Sixx jól ír. ( hiába tudom, ha számomra stílusidegen, höhö) Egyszerűen nem jön be az hogy leírjuk mi volt az előző részben. Innen jöhet, hogy Hajmajkáról nekem nem a hv jut eszembe most hanem az ósönkáuboj.
Egyéb: a "szopóroller" indexes nyelvújító szóösszetétel Sitt Plával együtt monnyon le!
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.01. 18:03:53
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.01. 18:06:47
hat ez van:)
vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.04.01. 18:12:57
levin 2012.04.01. 18:15:40
semmi nem szűnik meg, hiszen semmi sincs. a zsír saját mozink esszenciája. képgörgetés. mindenki takarodjon a fészbúkra vagy a picsába, magas ravatal mindkettő, magas hivatal 2 vessző. vagy száncsengő, baszom.
levin 2012.04.01. 18:16:54
levin 2012.04.01. 18:20:27
vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.04.01. 18:26:08
Benikuty 2012.04.01. 18:27:05
smithgerda 2012.04.01. 18:27:16
De tudod, nem is én lennék, ha nem kritizálnék :D :D És őszintén mondom, ne legyen igazam...
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.01. 18:28:22
amugy ne gondold, hogy engem is ez foglalkoztat a legjobban, bar teny par hete gyakrabban vagyok erre
sok volt a szabadidom
na ennek vege
/a stab miatt kerdeztem, esetleg osszeallnak a gasztrobloggerek egy magazinna? vilagevo, buvosszakacs 2 macska stb?/
smithgerda 2012.04.01. 18:28:51
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.01. 18:30:10
mindig a bal kezeddel vakarod a jobb fuledet?
@smithgerda: eleg osszehozni egy jo csapatot....
Benikuty 2012.04.01. 18:33:47
levin 2012.04.01. 18:37:44
csak a bálnák...
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.01. 18:38:13
namost
en nem vagyok otthon es nem is akarok hazkoltozni
es en teljes terjedelmemben publikus vagyok, nevvel, fotoval, bloggal, videoval, amit akarsz
nincs takargatnivalom
de inkabb haggyuk ez a malackaraj, ha valamit akarsz tedd ki, ha nem akkor ne faraszz
most Marynek kell adnom a gepet, ugyhogy raersz valaszolni:)
levin 2012.04.01. 18:40:02
Benikuty 2012.04.01. 18:41:08
www.youtube.com/watch?v=i5Tiqv4Irjs
levin 2012.04.01. 18:41:57
nem, nem ez lesz az a mondat, ma sem.
levin 2012.04.01. 18:42:43
Benikuty 2012.04.01. 18:46:09
en.wikipedia.org/wiki/West_Highland_White_Terrier
smithgerda 2012.04.01. 18:53:22
Péter Anna 2012.04.01. 19:02:45
@smithgerda: ezt nem te döntöd el
smithgerda 2012.04.01. 19:06:39
poczok2 2012.04.01. 19:12:53
Nahát.
Várjuk meg mi lesz.
követő 2012.04.01. 19:17:03
levin 2012.04.01. 19:17:10
levin 2012.04.01. 19:19:19
_nyuszi_ 2012.04.01. 19:23:18
regisztráltam.
ismerem.
bizonyos dolgokra valóban jó. pl.a svédországba kibandukolt ismikkel egyszerűbb így érintkezni.
attól még utálom. mert terelnek, és bizonyos doolgokat csak így lehet elérni, kvázi kényszerítenek.
és ezt utálom.
smithgerda 2012.04.01. 19:28:12
poczok2 2012.04.01. 19:30:29
levin 2012.04.01. 19:32:16
levin 2012.04.01. 19:37:07
levin 2012.04.01. 19:38:32
Öreg Sam 2012.04.01. 19:40:18
"Ó Mester!A hitedet ne veszitsd el!
Őrizd meg a lélek nagy hitét"
Lehet nem pontos,akit érdekel kiguglizza.
A fácsével kapcsolatban irom ezt a szösszenetet:
A FB annyira nyilvános,hogy az már fáj!
Egy napon sem emliteném a mail cimmel,ami ugye mégiscsak privát.
Én egyik ismerősöm kérésére regisztráltam oda.Pár napig vonzott a dolog ujdonsága,és 3 ismerős jelölésénél leálltam.
Ki az,aki ennyire kiteregeti az életét?
Az izlését?
A nemi identitását?
A politikai nézeteit?
Én biztosan nem akarom!
Ráadásul egy erőszakos rendszer!
Csak a hecc kedvéért próbálj kiszállni!
Egyszerüen nem engedi,hogy töröld magad!
Én ebből köszönettel nem kérek.
Öreg Sam 2012.04.01. 19:46:52
Bocsánat elqrtam,de hát ebben a korban már...
"Ó Ember"-helyesen :)
smithgerda 2012.04.01. 19:52:49
PiperPerabo 2012.04.01. 19:56:56
Az "Ó Mester!"-rel mi a baj?
Szerintem talált.
Öreg Sam 2012.04.01. 19:58:06
Azért nem adom fel a vasárnap esti közmüvelést,van egy olyan kezdet is,hogy "Ó Mester"
Invokáció Csokonai Vitéz Mihályhoz (a kis vézna,szemüveges zsidó irta,Tóth Árpádnak hitták)
levin 2012.04.01. 20:13:40
Öreg Sam 2012.04.01. 20:22:00
Nem érted,de ezt nem is várom el.
Az én zsidózásom pontosan az ellenkezője annak,aminek a magadfajta szimpla gondolkozásuak értik...
Ennek megértéséhez lehet személyesen kellene ismerjél :)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.01. 20:41:36
@smithgerda: en kivanom ezt tenyleg!
@-nyuszi-: nem kenyszeritenek en nem megyek FB-re, hogy csak itt olvashatto meg itt kommentelhettek
muhhaha
az nekem kizart
oda az ismeroseimhez jarok
@Öreg Sam: semmit nem kell kioteregtned, amit nem akarsz
sot be se kell lepni
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.01. 20:44:02
tudod miota amerikai lettem:) kezd kiolodni belolem az ellendrukkerseg
es ezt tok komolyan mondom:)
lehet mar ezert megerte kijonni
Péter Anna 2012.04.01. 20:44:35
PO · http://pasztortuz.blogspot.com 2012.04.01. 20:47:51
Hát, csak ennyit akartam hozzátenni a mai fejleményekhez. Ja. Mindig.
levin 2012.04.01. 20:50:01
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.01. 20:54:08
dicserni akart de majdnem megsertodtem
magyar modjara majdnem visszakerdeztem:
nem szereted a fasirtomat?
na ezek vagyunk mi /ti/:)
amugy fingom sincs mit akartal mondani
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.01. 20:56:49
mi a gond?
na holnap szuletesnapom van, lehetne kezdeni ennek oromere mar holnap
/nehogy felkoszontesetek, ez mar ebben a korban nem unnep hamem megemlekezes:)/
Öreg Sam 2012.04.01. 21:07:05
Bazz! Most kezd leesni!Te olyan vagy,mint a viccbeli úttörő,aki akkor is átvezeti a vakot a tuloldalra,ha az nem akarja.
A zsidók nem szorulnak a te védelmedre,főleg nem az olyanok,mint Tóth Árpád,meg sorolhatnám a magyar Nobel dijasok többségét!
Iszol te eleget?
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.01. 21:10:49
érted már, hogy mi a kínom az egésszel????
levin 2012.04.01. 21:22:13
ma még nem ittam eleget, hű pipámra gondolok most. bálnáim árnyékában gondjaim csitulnak. öreg kutya szűkölése halkul, halk haikut cirpel a siningarango, hinokim kérgét megsimítom, fujiról lecsorgó hólé most folyóm, sorsom mint falevél pörög apró örvényein.
levin 2012.04.01. 21:27:50
nagyon sok sikert kívánok p.a-nak és komoly stábjának. jó kihívás, jó pipa.
medvedr 2012.04.01. 21:33:58
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2012.04.01. 21:42:33
Pinka-Panka 2012.04.01. 21:52:59
Most akkor már nem főzünk Hagyma?
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2012.04.01. 22:07:52
Az izlését?
A nemi identitását?
A politikai nézeteit?
Én biztosan nem akarom!
Ráadásul egy erőszakos rendszer!
Csak a hecc kedvéért próbálj kiszállni!
Egyszerüen nem engedi,hogy töröld magad!"
facebook profilod is csak annyira nyilvános, amennyire te akarod. annyit teregetsz ki, és annak amennyit és akinek akarod, ez mind beállítás kérdése. arról nem a fácse tehet, hogy a sok félanalfabéta júzer minden szart megoszt mindenkivel. az én lapomat megkeresheted nyugodtan, semmi olyat nem tudsz meg rólam amit én nem akarok, hogy tudj:))
töröltem már a facebookról profilt és nem ütközött semmi nehézségbe, ez is csak tudás kérdése.
én a facebookot arra használom amire ki lett találva én nem valami beteges kitárulkozásra. a facebookon keresztül tartom a napi kapcsolatot olyan barátaimmal akikkel nem egy városban/országban élek, ott értesülök az őket és az engem érdeklő hírekről a politikában, a városomról, filmekről, művészetről, és minden más témában ami még érdekel, frissen, napra/órára/percre készen. látom, hogy a barátaim mit gondolnak egy aktuális témáról és megbeszélhetem velük. ott szervezem az életem egy részét, beszélek meg találkozókat, értesülők eseményekről amikre meghívnak, hívok meg embereket eseményekre, chatelek, zenéket, gondolatokat, recepteket, osztok meg és osztanak meg velem. mindezt csak olyanokkal, akiket én kiválasztottam, és nem boldog boldogtalannal aki odatéved...:)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.01. 22:20:39
thats all:)
bélabácsi2 2012.04.01. 22:29:42
"mindezt csak olyanokkal, akiket én kiválasztottam, "
tiszteletre méltó naivitás :)))
bélabácsi2 2012.04.01. 22:36:18
_nyuszi_ 2012.04.01. 22:42:31
Cukkenberg jó munkát végzett.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.01. 23:43:36
vagy porkolt, vagy sult
medvedr 2012.04.01. 23:59:48
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2012.04.02. 01:44:45
manapság bármit bárkiről meg lehet tudni, le lehet hallgatni a zsebünkben lévő mobil mikrofonján keresztül, követni lehet a térfigyelő kamerákkal, és a GPS eszközeinken keresztül. ez van, ez a modern világ.
ki is lehet költözni az erdőbe egy kunyhóba a patak mellé, ha valakinek ez nem tetszik, vagy lehet a modern technikával élni, együttélni és használni a kényelmünkre. én inkább az utóbbi híve vagyok...:))
bikmakk · http://srbija.blog.hu 2012.04.02. 03:36:38
bikmakk · http://srbija.blog.hu 2012.04.02. 04:12:40
Pinka-Panka 2012.04.02. 06:59:15
Imre apó 2012.04.02. 07:28:58
Boldogat:):)
Péter Anna 2012.04.02. 08:04:51
bélabácsi2 2012.04.02. 08:21:56
(ha esetleg valaki látta a RED című filmet, nemrég ment tévében is, John Malkovich jeleneteire gondolok)
Egyébként meg minden esetben a személyes kapcsolatot részesítem előnyben, a Kis Herceg se facebookozott, vagy emailezett a bolygójáról.
Mielőtt még valaki kioktatna: tudom, hogy jó dolog az internet, ha nincs más kapcsolatra lehetőség pl. távolság miatt, de a fiatalokon látom, hogy túlzásba viszik, üres, laza, gyakran hazug kapcsolatok épülnek a neten, nekem ez felfoghatatlan, igazi emberi kapcsolat csak személyesen köthető, ha pedig ettől elveszik az időt facebookozással az sehová sem vezet, az internet ilyen értelemben nem összeköt, hanem szétválaszt, a zsír az ami összeköt :) mondom mindezt én aki még a mobil telefont is utálom.
BariKarika 2012.04.02. 09:04:18
@hagyma: Megemlékezés kipipálva :) Legyen very heppi a délyed :D
medvedr 2012.04.02. 09:19:55
Hódos Hajnalka 2012.04.02. 09:27:08
a másik lehetőségre - ha valamit nem osztunk meg a kommentelőkkel, nagy valószínűséggel azért van, mert nincs közük hozzá - nem is merek gondolni, ugye.
ezúton igyekszem mindenkit megnyugtatni, elég jól írok, köszönöm szépen, faszt, nagyon jól írok.
még mindig nem "vesztünk össze csajosan", bár Anna megint leprosztósozta azt a tűsarkú szandált, amit a múltkor mutattam neki, hogy kéne, cserébe ott van velem olyan helyzetekben, mikor más nem.
azért meg külön elnézést kérek, hogy más az elképzelésünk a "mi leszek ha nagy leszek" kardinális kérdéséről, egyúttal igyekszem elsajátítani azt az általános vélekedést, rohadék dög mindenki, aki, ha a barátja elektroműszerész, nem iratkozik be villámgyorsan valamelyik műszaki képzésre, hogy ugyanazt a tevékenységet végezze, mint a másik, mer' az a Zigazbaráccság.
motort se veszek, ilyen egy barát vagyok, ja, Anna is egy szemét, hogy nem jön segíteni felásni a veteményest meg dédelgetni a virágokat, gondolom, baszik majd segíteni leszedni a meggyet is, nem is értem, hogy vagyunk képesek heti több órára kihúzni a fejünket a másik seggéből.
mondjuk, a szürke csipkés bugyimat visszahozhatná már, de sebaj, cserébe túszul ejtettem egy piros selyemtangát.
végezetül nem maradt más, mint az, köszönetet mondjak, hogy írhattam a Karajt, hogy sokan olvasták és szerették a posztokat és kéz- és lábtörést kívánjak a most induló projekthez. Előre a lenini úton!
Péter Anna 2012.04.02. 09:35:55
Van nálam egy fekete csipkés bugyi is.
1kutya 2012.04.02. 09:39:04
Daró 2012.04.02. 09:57:27
vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.04.02. 10:43:32
@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: drága Hajnalka, de csodálatos asszony (komolyan mondom, ez most az eheti egyetlen nem szarkasztikus jelzőm), hogy nyalnálak pihegősen remegősre, hát mondd már meg nekem, akit végképp nem érdekel a kommentelő, az miért nem az asztalfióknak ír, jegyzettömbbe? Persze tudom én, magunk között, hogy a mondandód nagy része egy kupac agyhalott majomnak szól, akik arra élveznek a monitor előtt, ha a blog helyi érdekű herkulesei virtuálisan rájuk fosnak, sőt továbbmegyek: direkte aláálnak, tartják a nyitott szájukat is, hátha oda is folyik belőle egy kicsi, és mi tagadás, ezt meg is kapják tőled is, Annától is, kerek ez a világ és koherensen illeszkednek a részek, bloggerina a közönségét, ugye, megtalálja, akárha hamburger meg a vodka, de azért mégis: az éveink peregnek, az a sok maró élc és jófejség belénk keseredik, közben önérzetesen ballagva szigorúan a saját utunkon lassan akkorára tágul a seggünk, hogy rácsúszunk a bárszékre, szomorú dolgok ezek, mindenki kapaszkodjon a maga villamosába. Cserébe elmondom, én egy aranyos szőke lány képét ejtettem rabul, csak egy icipicit, amennyire érdemes beleszeretni egy futó kufircba, de már szabadon engedtem, én a bakancsom nyomát hagytam a falon, ez is valami.
Daró 2012.04.02. 10:50:19
1kutya 2012.04.02. 11:08:00
tartetatin 2012.04.02. 11:50:15
vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.04.02. 11:54:23
tartetatin 2012.04.02. 11:54:42
tartetatin 2012.04.02. 11:58:28
Személyes kapcsolat másra lett kitalálva, ez a habkönnyű szórakozás. Szerintem nem a net miatt nincsenek "igazi kapcsolatok", hanem sokan a netet használják pótszernek.
vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.04.02. 12:00:06
Hódos Hajnalka 2012.04.02. 12:20:50
@tartetatin: volt róla szó, hogy felhúztuk egymásét?
biohazard 2012.04.02. 12:22:03
Köszönöm.
Hurri Kán 2012.04.02. 12:23:41
bélabácsi2 2012.04.02. 12:28:50
bélabácsi2 2012.04.02. 12:30:49
Hurri Kán 2012.04.02. 12:32:04
Azt én nem várom meg. :)
vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.04.02. 12:33:06
1kutya 2012.04.02. 12:37:10
vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.04.02. 12:37:12
Hódos Hajnalka 2012.04.02. 12:37:43
tartetatin 2012.04.02. 12:41:35
tartetatin 2012.04.02. 12:44:26
vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.04.02. 12:53:59
tartetatin 2012.04.02. 13:10:16
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.02. 13:14:22
@gyvy: kerestel?
@vészmadár (pica pica): esterhazypeteri magassagok
vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.04.02. 13:25:26
1kutya 2012.04.02. 13:32:16
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.02. 13:33:41
na most nezd meg mar feluton jarok:)
1kutya 2012.04.02. 13:36:30
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.02. 13:44:35
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.02. 13:46:10
1kutya 2012.04.02. 13:50:26
egyébként le (hálisten...)
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.02. 13:51:29
(köszönjük az ajándékot :D)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.02. 13:55:29
@anica inkognitóban: thx es no problemo
majd talald ki mit tehetek ertetek jovo ilyenkor
levin 2012.04.02. 14:09:30
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.02. 14:16:36
levin 2012.04.02. 14:19:23
Topy 2012.04.02. 14:21:24
keveseknek adatik meg ilyen szülinapi ajándék! :D
PS: nekem Napóleon előlegezte meg a moszkvai bevonulást ;)
tartetatin 2012.04.02. 14:25:43
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.02. 14:34:07
@Topy: nekem nem ajandek, nekem voszem:)
amugy nektek is
nem mindegy ki lakik a varban?
@tartetatin: szerinted bugyit hord?
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.02. 14:37:17
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.02. 14:38:49
/ mondjuk szerintem egyaltalan nincs is szukseg erre a posztra, de bannya kanya/
smithgerda 2012.04.02. 14:45:26
Másodszor pedig, az elektroműszerészes példával kapcsolatban, eddig nekem és szerintem még sok mindenki másnak úgy tűnt, hogy a gasztronómia igenis testhezálló, téged érdeklő dolog, vagyis számomra új információ, hogy úgy írtál ide, hogy ehhez a témához sem közöd, sem affinitásod, és ezért is hagytad abba az ide írogatást…
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.02. 14:55:46
Te tudsz jol is irni?
akkor eddig miert titkoltad
neked is igazad van janyom:)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.02. 14:56:36
poziciora na
smithgerda 2012.04.02. 15:12:25
Hajniban meg csalódtam :(
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.02. 15:18:29
de ez jo lett
en nem csalodtam benne
epiti a karrierjet es az uj eletet es ebbe most a malackaraj nem fer bele
/ tudom a kommentelonek ne legyenek feltetelezesei es elkepzelesi a bloggerekrol, ne tudjunk semmit jobban es az indexnel istenek es istennok meloznak, erinthetetlenek/
smithgerda 2012.04.02. 15:27:39
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.02. 15:31:03
smithgerda 2012.04.02. 15:34:34
spájdernecc 2012.04.02. 15:36:29
sajnálom
Valami gáz lehet a blog.hu körül?
Ez már a sokadik, általam kedvelt blog, amelyik elhúz a vérbe.
@hagyma:
neked meg csakazértis méltóságteljes korosodást! / az enyém is ma van, ennyi meg csak belefér /
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.02. 15:44:56
eszunk
spájdernecc 2012.04.02. 15:47:11
úgylegyen :)
1kutya 2012.04.02. 16:04:09
Topy 2012.04.02. 16:14:34
_nyuszi_ 2012.04.02. 16:25:19
Benikuty 2012.04.02. 16:38:50
Ugyandehogy (törölt) 2012.04.02. 17:45:00
Pinka-Panka 2012.04.02. 17:53:00
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.02. 17:56:00
@Pinka-Panka: thx
Pinka-Panka 2012.04.02. 18:03:49
levin 2012.04.02. 18:09:32
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.02. 18:14:11
mi konzervativ unalmas tradicionalis emberek vagyunk es tuti vagyok benne, hogy Mary egy uveg pezsgovel allit haza
azt jol kinyitjuk , beszelgetunk, kozben megisszuk
fogadjuk a telefonokat es FB-ket a vcsaladtol
megnezzuk a showjat a tv-ben, mert hetfon az van /Voice/ nem tudom megy- e otthon, ha igen felhivom ra a Baltas figyelmet
az ejszaka tovabbi reszerol most meg nem nyilatkozom...
lehet bemegyunk a varosba, lehet csak az agyba:)
/legutoljara bowlingoztunk/
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.02. 18:17:24
hat ennyi
ja es megtisztelsz ha isztok az egeszsegemre
proszit:)
vagy csirio vagy mi:)
Pinka-Panka 2012.04.02. 18:25:09
Én mást szeretek megünnepelni, de engem neeee:) Én most nem iszom, csak képzeletben veled - muszáj mennem mert jelenésem van és ki kell néznem valahogy:) Jó ünneplést, arra még nem válaszoltál, hogy befaltad a nagy adag fasírtot? Jók voltak a képek is...ügyes:)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.02. 18:41:14
hat akkor Te is ugy tartod ahogy en
pezsgo, beszelgetes...
a bulizo korszaknak mar reges regen vege
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.02. 18:41:54
1kutya 2012.04.02. 19:00:02
(azé' iszok egy fröccsöt a zegészségedre)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.02. 19:04:53
legyszives emeld meg a nagyfroccso poharat es jelentsd ki ezt a froccsot hagyma egeszsegere!!!!
az nem baj ha senki nem tudja ki az ha Te fizeted:)
levin 2012.04.02. 19:14:58
levin 2012.04.02. 19:16:45
levin 2012.04.02. 19:18:25
levin 2012.04.02. 19:20:08
levin 2012.04.02. 19:21:33
1kutya 2012.04.02. 19:25:54
1kutya 2012.04.02. 19:29:05
malackaraj.hu/kozelet/2012/04/01/jo-tipp-de-nem/
levin 2012.04.02. 19:30:59
egyszer majdnem gitáros lettem, de aztán a könnyű pénz ígérete marokkóba vitt, hogy büdös fogatlan arab kelmefestőkkel alkudozzam.
rá is basztam. mire hazahoztam a cuccot, már kinyitott a bahia hálózat.
na, kedves elégedetlen hozzászólók, most így jártatok ti is.
Hurri Kán 2012.04.02. 20:23:59
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.02. 20:26:55
Hurri Kán 2012.04.02. 20:27:38
Én egy ujjal költöztetek. Botsh. :D
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.02. 20:29:12
Hurri Kán 2012.04.02. 20:29:40
Meg hogy mit hová tegyenek. :D
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.02. 20:30:30
Hurri Kán 2012.04.02. 20:31:02
Hogy bírtad eddig a némaságit? :DDD
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.02. 20:31:11
most gondolkodom es mondom a komoly aszamot aggyatok egy percet
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.02. 20:34:15
ajjaj mar 2 eve egy helyen vagyunk...
Pinka-Panka 2012.04.02. 20:58:18
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.02. 21:00:46
18 pounds:)
kettonknek
sose, sose, .. kulonosen ne Kentuckybol
a7.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash3/554365_267124936704771_100002217992338_546720_1106921144_n.jpg
Pinka-Panka 2012.04.02. 21:05:05
Én is megvettem szombaton, szuper, házi, 3kg 20 dkg..ára 2200Ft/kg...
Illata finom, beszámolok róla, ha belekóstoltunk, ugyanitt vettem egy kicsi szalonnát, éppen megkóstoltam, de férjem bevágta mindet, fenséges és vajpuha..
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.02. 21:13:45
ez az Aldibol van
$ 1,50 poundja
Mary rakapott az Aldira
azt mondja a green lifeben sem volt szebb
egy 7 nulva meglatjuk, jonak tunik
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.02. 21:17:49
mondjuk kulonbozo formaciokban esszuk vagy 2 hetig es meg fagyasztunk is le levest ugy nez ki
mondjuk csontos
nem szeretem a csont nelkuli sonkakat
bizalmatlan vagyok
Daró 2012.04.02. 22:10:43
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.02. 22:44:26
/most nagy a suregs-forgas a konyhaban jon a szulinapi vacsora/
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.02. 23:00:17
Péter Anna 2012.04.03. 08:54:28
tartetatin 2012.04.03. 09:32:00
BigBuffalo 2012.04.03. 10:20:46
És ha valaki szakadt, öreg, tripperes kurvák képével akarja reklámozni a a legújabb fehérneműkollekcióját, az részben hülye, részben bebukja a lóvét oszt baszhatja...a kurvákat...
Daró 2012.04.03. 11:06:37
levin 2012.04.03. 11:45:43
tartetatin 2012.04.03. 11:56:26
bélabácsi2 2012.04.03. 12:13:00
(idézet Wakától)
:)
poczok2 2012.04.03. 12:38:37
Gyönnek kifele a fokhagymájim, egy hét múlva lelegelem az összeset.
Kell ennél több a boldogsághoz?
Fokhagymák közt szakítok, lelkem megannyi kis büdös gumó. A bálnák nyugszanak, köröttük hullám se rebben. Büdös vagyok. Boldog vagyok.
Szívem szakajtó friss tojás.
tartetatin 2012.04.03. 13:33:32
Szívem szakajtó friss tojás."
Április 11. A Magyar Költészet Napja :)
medvedr 2012.04.03. 15:35:39
bélabácsi2 2012.04.03. 16:05:36
Ne hagyd abba, "szívem szakajtó friss tojás" ... folytasd!
poczok2 2012.04.03. 16:15:50
"Én vagyok magam, egyedül,
Engem nézem kívül-belül,
Nincsen más, kit ez érdekel,
A forró levest nem hűti el,
Nem fut elém a pálya-udvaron,
Este csak én fekszem magamon"
ez egy régi darab, bár nem pont idevaló
levin 2012.04.03. 16:18:45
levin 2012.04.03. 16:19:19
Pinka-Panka 2012.04.03. 16:21:09
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.03. 16:28:45
az nem arrra valo, barmekkora hatalmas is, hogy magazint irjunk...
hm
bélabácsi2 2012.04.03. 16:30:21
@poczok2: remélem az új felállásban lesz poczok2 rovat :)
@Pinka-Panka: erre várunk...
Pinka-Panka 2012.04.03. 16:32:43
követő 2012.04.03. 16:36:35
Pinka-Panka 2012.04.03. 16:40:34
1kutya 2012.04.03. 16:59:07
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.03. 16:59:37
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.03. 17:03:45
bélabácsi2 2012.04.03. 17:17:12
Kövér is addig lesz ideiglenes elnök, ameddig csak lehet...
levin 2012.04.03. 17:18:33
csak azok a bálnák.
1kutya 2012.04.03. 17:20:27
Hurri Kán 2012.04.03. 17:21:38
levin 2012.04.03. 17:22:50
genji herceg dédunokája elégedett lehet, nem kell gyorsvasútra ülnie ma sem. elég lesz, ha megtapinthatja a forgácsot, amit a koreaiaktól kap. deszkakönyvében őrzi.
bélabácsi2 2012.04.03. 17:31:23
Hurri Kán 2012.04.03. 17:33:13
Akkor én is megyek utánuk. :)
levin 2012.04.03. 17:37:18
_Remy_ 2012.04.03. 17:44:43
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.03. 17:45:12
_Remy_ 2012.04.03. 17:46:30
Ma töltött karalábé lesz vacsorára. Tudom, ez is megosztó. Na, ki szereti?:)
bélabácsi2 2012.04.03. 17:48:41
poczok2 2012.04.03. 17:50:03
A Levinéi sem.
_Remy_ 2012.04.03. 17:50:50
Pinka-Panka 2012.04.03. 18:03:42
szósszal csinálod, vagy sütöd?
vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.04.03. 18:07:56
levin 2012.04.03. 18:11:24
levin 2012.04.03. 18:12:04
Pepita O 2012.04.03. 18:15:02
Pinka-Panka 2012.04.03. 18:19:01
Rénszarvasék megérkeztek mára?
poczok2 2012.04.03. 18:19:30
levin 2012.04.03. 18:21:49
bélabácsi2 2012.04.03. 18:22:19
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.03. 18:23:41
a KY nyert tegnap:)
Benikuty 2012.04.03. 18:53:31
Benikuty 2012.04.03. 18:59:56
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.03. 19:01:26
www.bolondsagokboltja.hu/sites/default/files/imagecache/product_full/49_0.jpg
:DD
Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2012.04.03. 19:02:27
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.03. 19:02:48
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.03. 19:05:26
es nem eszem meg sem a fott sem a sult karalabet
csak nyersen
a szuperett valoban kozelebb volt mint a piac, de piacra is jartumk
sot volt sajat karalabenk is
Pinka-Panka 2012.04.03. 19:14:56
mondjuk nálunk ilyemkor nem lehet a mosogatóhoz férni, sose értem, hogy lehet ennyi tálat felhasználni:)
Pinka-Panka 2012.04.03. 19:15:32
1kutya 2012.04.03. 19:30:17
(ha mégis véletlenül az asszony rémít valamit, akkor halmokban áll a konyhában az edény. akkor hogy is van ez?)
Benikuty 2012.04.03. 19:30:39
Benikuty 2012.04.03. 19:32:04
bélabácsi2 2012.04.03. 19:40:39
_Remy_ 2012.04.03. 19:43:16
_Remy_ 2012.04.03. 19:49:06
Pinka-Panka 2012.04.03. 19:56:49
Pepita O 2012.04.03. 19:59:35
Daró 2012.04.03. 20:04:32
A karalábé amiről beszéltek a karalábés húsgombóc? Mert az nálunk nagy házikedvenc.
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.03. 20:05:59
@bélabácsi2: ezt mondjuk, nem vitattuk..:)
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.03. 20:08:53
bélabácsi2 2012.04.03. 20:09:32
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.03. 20:11:34
utállak benneteket, amiért nem bírom megállni, hogy ne írjak ide....
Daró 2012.04.03. 20:13:22
Bajnokok reggelije
? (felteszem Levin szerint a plankton)
1kutya 2012.04.03. 20:15:00
Hurri Kán 2012.04.03. 20:16:21
Már itt vannak, de ma összeesküvés áldozattya lettem, változott a program, holnap lesz jávorszarvasozás ;-)
1kutya 2012.04.03. 20:16:23
Pinka-Panka 2012.04.03. 20:16:50
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.03. 20:17:25
@Benikuty: 18 honap boldfogon, lokatoros, sose volt grizesteszta
a kolbaszt/ es a virslit/ azert kellet beletenni a teaba, mer konnyebben lejott a hejja...
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.03. 20:19:02
Pinka-Panka 2012.04.03. 20:19:26
Remélem jobb programod lesz, ha már...
Hurri Kán 2012.04.03. 20:20:18
De hát JÁVOR az a szerencsétlen szarvas. :)
Pinka-Panka 2012.04.03. 20:20:26
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.03. 20:20:59
@Pinka-Panka: :DDD
Hurri Kán 2012.04.03. 20:21:21
Hát mi gondoskodtunk róla néha, hogy az iskola maga legyen a vidámpark. :D
Hurri Kán 2012.04.03. 20:22:20
Ha a Mikulás nem érdekli.... Pedig egy jó Mikuláspörkölt, hm? :DDD
Pinka-Panka 2012.04.03. 20:23:17
én azt hittem valami skandifalat lesz:)
Úristen, honnan vettem én ezt?:))
bocs a figyelmetlenségért, Anica te meg ne nevess ki:)))
Hurri Kán 2012.04.03. 20:25:46
Mindenféle falat lesz. ;-)
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.03. 20:26:13
@Pinka-Panka: én röhögni járok ide... ha nem tudok, akkor nem jövök, ilyen eccerű a zélet..:)
bélabácsi2 2012.04.03. 20:26:20
Pinka-Panka 2012.04.03. 20:27:20
ciki, de összekevertem, kicsit hasonlitanak egymásra:))
Hurri Kán 2012.04.03. 20:28:40
Valamint jókedvvel, bőséggel :D
@Pinka-Panka:
Mindenképp értesítelek. :)
Pinka-Panka 2012.04.03. 20:28:42
1kutya 2012.04.03. 20:29:41
Pinka-Panka 2012.04.03. 20:29:46
és az angolszalonna jó volt?? reméelm jól emlékszem erre:))
Hurri Kán 2012.04.03. 20:30:35
Igen, nagyon jó volt. Azt hiszem rendszeresítjük ezt a beszállítót. :)
Pinka-Panka 2012.04.03. 20:31:24
bélabácsi2 2012.04.03. 20:32:28
De legjobban akkor jársz, ha a csirketápot eszed közvetlenül, minek ahhoz még egy állatnak életet adni közben.
Fehérje, ennyi a lényeg, ha lehet teljesértékű.
A vesédre és a köszvényre vigyázz, gyorsan támad, de akkor örökre veled marad. Húgysav csökkentés a vérben!
Pinka-Panka 2012.04.03. 20:33:46
Hurri Kán 2012.04.03. 20:34:39
Márhogy mi legyen finom és puha? :DDD
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.03. 20:36:30
Pinka-Panka 2012.04.03. 20:36:55
Hurri Kán 2012.04.03. 20:38:23
Nem hiszem el, hogy ennyire maga alá temetett a tavaszi fáradtság. :DDD
@Pinka-Panka:
Ezt csak egyféleképpen lehetett érteni. :D
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.03. 20:38:47
bélabácsi2 2012.04.03. 20:39:56
menjetek inkább mosogatni! :)
Pinka-Panka 2012.04.03. 20:40:01
én meg csak pislogok:) ...:PP
Pinka-Panka 2012.04.03. 20:41:00
bélabácsi2 2012.04.03. 20:41:05
bélabácsi2 2012.04.03. 20:41:37
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.03. 20:43:02
(gondolod, ma géppel mos??:DDDD )
@Pinka-Panka: dehogyis...:)))
Hurri Kán 2012.04.03. 20:43:18
Ki a másik kettő? :D
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.03. 20:47:57
bélabácsi2 2012.04.03. 20:48:15
Hurri Kán 2012.04.03. 20:49:35
Úgy! :)
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.03. 20:49:41
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.03. 20:54:44
@bélabácsi2: na figyelj ha mar kihul a muanyagba csomagolt virslid, nem tudod normalisan leszedni rola a muanyagot
ha belemartod forro teaba, siman lejon
ha nem hiszed probald ki
ezt tudomanyos smeretterjesztesnek szantam
ertettem, hogy heejja~-heja~hawk stb/
hahaha
Pinka-Panka 2012.04.03. 21:01:52
jut eszembe, hogy kipróbáltam a rántott krumplit...
kicsit előfőztem és úgy, megettük, de nem csinálok rendszert belőle..
medvedr 2012.04.03. 21:02:56
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.03. 21:04:17
1kutya 2012.04.03. 21:04:22
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.03. 21:05:07
en mondtam:)
ezek a rantott zoldsegek csak potcselekves, bar teny kis szinesito koretnek barmilyen kajahoz el tudom kepzelni
es kb ennyit ernek
Pinka-Panka 2012.04.03. 21:06:27
bélabácsi2 2012.04.03. 21:07:32
Pinka-Panka 2012.04.03. 21:08:33
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.03. 21:08:58
(megkérdeztem, visszaírtam. fentieket meg csak szórakoz(tat)ásul..:DDD:P
1kutya 2012.04.03. 21:10:18
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.03. 21:13:41
hat ha persze rantassz amugy is hust es tok is van meg panir is....
Pinka-Panka 2012.04.03. 21:13:50
én már rég feladtam, de bosszant néha, pedig még mi több ideje vagyunk együtt..
nincs értelme
Pinka-Panka 2012.04.03. 21:15:29
mi beérjük vele...
télen úgyse eszünk ilyet...
ma mit főztél?
1kutya 2012.04.03. 21:15:39
Hurri Kán 2012.04.03. 21:16:00
Már értem a sok otellófröccsöt. :)
Ugyandehogy (törölt) 2012.04.03. 21:16:20
csak mindig máshol gondolja, hogy a helye van.
ne tudjátok meg, mennyi időt töltök a dolgok keresésével...:)
Pinka-Panka 2012.04.03. 21:18:20
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.03. 21:18:54
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.03. 21:20:01
Ugyandehogy (törölt) 2012.04.03. 21:20:30
ma speciel fél órát kerestem a metszőollót, mert ma nem az istállóban, hanem a garázsban volt helye. így is csak egyet találtam meg:))
Benikuty 2012.04.03. 21:20:39
bélabácsi2 2012.04.03. 21:21:00
Ne fűrészeljetek semmit, kaptok egy macskát nászajándékba, mai nap már megint megtalált egy kidobott éhenkórász, komolyan, félévente egyszer, kicsit sokallom, ez a gyönyörűség most vörös színű, barna szemekkel, fehér a farka vége, pár hónapos kis nőci, lakásba van szoktatva, (itt ridegtartáson lesz) és tálka helyett pitizve kétlábra állva kéri a kaját, mint valami eb, szép kis csecsemő kora volt valahol, rohadjon meg mindenki, aki ilyet kidob.
Benikuty 2012.04.03. 21:22:42
Pinka-Panka 2012.04.03. 21:24:57
Mindenkinek jó szórakozást és jó estét:)
Pinka-Panka 2012.04.03. 21:25:41
jóéjt:)
levin 2012.04.03. 21:26:01
Mivel a levinen kívüli hozzászólások egy kalap szart sem értek ma, levin rágyújtott hű pipájára, és belekezdett a mai nap meséjébe.
de előtte megszakadt benne valami. hódos hajnalkával kapcsolatban lett ez benne. levin tökéletesen ismerte az írás természetrajzát, tulajdonképpen jobban érdekelte egy regény olvasásakor az író és levin közti kapcsolat alakulása, mely független volt a cselekménytől. levin tudta, hogy író és olvasó között intim pókháló szövődik, ökörnyál melyet nem tudsz arcodról leszedni a szélben.
ezt az intimitást szarta ma tele hódos hajnalka, gondolta levin. de talán tudatosan, mentegette hódos hajnalkát.
de nem akarta elterelni gondolatait a mai napról.
Ugyandehogy (törölt) 2012.04.03. 21:26:50
levin 2012.04.03. 21:27:47
bélabácsi2 2012.04.03. 21:32:28
Hurri Kán 2012.04.03. 21:37:42
Neked is :)
levin 2012.04.03. 21:44:36
ma a mester utcában részegedett le és a tompa utcán tartott hazafelé. állapottal releváns utcanevek, röhögte el magát újra.
de ez már az után volt, hogy délután baszni indult, legalábbis a baszás reményében húzta be maga után az ajtót. s mi lett belőle. maga után húzta haza a szomorú farkát. ezt gyorsan elképzelte, és harmadszor is elröhögte magát.
1kutya 2012.04.03. 21:45:22
20 éve van meg, 2x volt élezve azóta, pedig anno az egyetem évente 2 hétig metszettem vele...
1kutya 2012.04.03. 21:46:34
@bélabácsi2: maska nem kell!!!
bélabácsi2 2012.04.03. 21:46:39
Daró 2012.04.03. 21:46:59
Levin: lassan jut el a konklúzióig az aki hisz az érzékek hosszú ideig tartó eltompításában. Bár az út kétségtelenül színes.
levin 2012.04.03. 21:51:21
levin 2012.04.03. 21:56:42
Benikuty 2012.04.03. 22:11:20
metszoollo.hu/index2.html
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.03. 22:11:22
@Daró: hélóhéló, én nem szoktam panaszkodni rá!!! :)
@bélabácsi2: én már elpusztult, elkódorgott macska miatt annyit sírtam, nem lesz több..
@1kutya: egymásnaktámasztjuk, hogy el ne boruljanak..:D
1kutya 2012.04.03. 22:18:51
@anica inkognitóban: úgy is lehet, csak semmi értelme:-DDD
1kutya 2012.04.03. 22:25:20
www.gazdabolt.hu/shop/ollo-metszoollo-kes/T01669-metszoollo-kunde-12523
(kicsit olcsóbb...)
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.03. 22:34:12
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.04. 00:21:45
Ugyandehogy (törölt) 2012.04.04. 06:51:38
ki szidja?
én csak elmondtam, milyen.
és mondjuk nagyjából több "hibája" nincs is.
Imre apó 2012.04.04. 07:18:53
követő 2012.04.04. 07:52:34
külső ember nem ért az intimitáshoz . inkább közli azt .
belső emberből meg néha kitör.
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 07:59:25
levin 2012.04.04. 08:06:57
levin 2012.04.04. 08:09:11
levin 2012.04.04. 08:26:56
1kutya 2012.04.04. 09:23:52
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 09:30:11
vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.04.04. 09:40:00
vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.04.04. 09:42:33
követő 2012.04.04. 09:49:26
1kutya 2012.04.04. 10:01:09
Imre apó 2012.04.04. 10:05:19
követő 2012.04.04. 10:10:53
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 10:11:08
@1kutya: na jól van, felmentelek..:P:D
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 10:11:57
1kutya 2012.04.04. 10:26:58
@anica inkognitóban: danke:-DDD
Imre apó 2012.04.04. 10:29:43
@követő: millen comb teeee:):)
Imre apó 2012.04.04. 10:33:50
1kutya 2012.04.04. 10:39:05
bélabácsi2 2012.04.04. 10:41:21
Kompót? Ezekből? :))
még egy félévig otthon vagy, cukrász lesz belőled apó!
Imre apó 2012.04.04. 10:46:34
@bélabácsi2: Már inkbb dolgoznék, de sütögetni, lakást renoválni most ráérek:):)
1kutya 2012.04.04. 10:49:53
Imre apó 2012.04.04. 10:51:59
Imre apó 2012.04.04. 10:53:29
1kutya 2012.04.04. 10:56:45
Imre apó 2012.04.04. 10:58:50
Pinka-Panka 2012.04.04. 11:03:19
még mindig nincs semmi új recept...hm
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 11:06:36
"Malackaraj
Sok kicsi szardíniát pucoltunk, mert indulás után közvetlenül apróhal-hétvégét tartunk!"
FB-üzenet.:)
követő 2012.04.04. 11:46:26
Köszönöm előre is !
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 11:49:45
www.receptindex.com/sonka/a_sonkafozes_rejtelmei
követő 2012.04.04. 11:59:27
Pont ezt az oldalt olvastam , amikor megrémültem , mily kicsiny szeletét ismerem én a világnak ..
Hiszen eddig tiltott módon főztem !
Gondoltam hát, hogy megismerem a sonkafőzés még szélesebb spektrumát - ezért fordultam a halottmalackarajblog fennmaradt olvasóihoz ...
Hurri Kán 2012.04.04. 12:02:27
követő 2012.04.04. 12:08:32
De 50% esélyed volt :)
1kutya 2012.04.04. 12:23:22
Hurri Kán 2012.04.04. 12:32:57
Ja. Szép szőrös. :DDD
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 12:41:57
@követő: mai világban kevesebb...:D
Hurri Kán 2012.04.04. 12:45:19
Eddig se vót gond, tán ezután se lesz. :DDD
1kutya 2012.04.04. 12:50:57
@gyvy: és milyen selymes:)
Hurri Kán 2012.04.04. 13:06:13
Már az is szempont? :D
Imre apó 2012.04.04. 13:14:55
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.04. 13:19:26
1kutya 2012.04.04. 13:19:53
@Imre apó: arra minálunk a köpönyeg szolgál, ha érted:-DDD
dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2012.04.04. 13:24:54
Azt vett a pasim. Gondoljátok hozzá a fehérboros savanyúkáposztát is.
Imre apó 2012.04.04. 13:25:01
@anica inkognitóban: Mi ez a sok pislogás, tán belementvalami:):)
követő 2012.04.04. 13:31:16
követő 2012.04.04. 13:33:35
dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2012.04.04. 13:36:15
kérem a következőt.
he-he
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 13:40:05
Imre apó 2012.04.04. 13:49:38
bélabácsi2 2012.04.04. 14:02:04
Káposztához disznó a jó, ezt ott nem tudják? Pedig közel lehet Bajorország.
Hurri Kán 2012.04.04. 14:04:33
VAn, amin nem változtatok :)
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 14:08:02
@bélabácsi2: meg magában tutira száraz lenne a rakottkáposztában szerintem
@Imre apó: de, így hogy folyamatosan rajtatok kell tartsam, fárad :P:D
Hurri Kán 2012.04.04. 14:09:31
Szalonkutya lenne? :D
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 14:11:55
bélabácsi2 2012.04.04. 14:14:28
(nincs szalonna, nem is vágyom oda... :) )
dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2012.04.04. 14:17:29
úgy döntöttem elnapolom a dolgot, lesz pörkölt savanyúval, és megengedem, hogy kenyérrel egyék nokedli helyett.
Hurri Kán 2012.04.04. 14:19:20
Várgyá csak minnyár jön és jól megugat. :)
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 14:22:49
1kutya 2012.04.04. 14:36:44
@anica inkognitóban: ha meg viszkaszt eszik, egyenesen má' nyávog:)
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 14:40:57
Hurri Kán 2012.04.04. 15:02:03
Ja, akit megvesztegetnek. :D
1kutya 2012.04.04. 15:17:38
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 15:19:42
Hurri Kán 2012.04.04. 15:20:19
Érdekes, ez valahogy a nőknél is így működik. Csak a megfelelő jutalomfalatkát kell megtalálni. :D
bélabácsi2 2012.04.04. 15:24:17
Hurri Kán 2012.04.04. 15:25:25
Gondolod vérbirkát érdekliez a JD-s téma? :D
@bélabácsi2:
Boros vagyok. ;-)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.04. 15:28:59
nem kell foliazni
egy incs vizet alaontessz, oszt hagy suljon
lehet Mary kicsit bevagdalja, majd vasarnap kifigyelem
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 15:32:31
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.04. 15:34:15
ha megis akkor lehet tejfolozni
követő 2012.04.04. 15:36:13
de azért érdekel a módszer :)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.04. 15:40:39
bélabácsi2 2012.04.04. 15:48:05
egy incs víz?
Ne szólj! Csak ints! :)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.04. 15:52:14
most elkepzelsz egy tepsit
belemegy az egesz sonka
es akkor ontunk ala vizet, mert leeg
ja kb 2,54 cm-ert, de nem baj ha kicsit tobb vagy kevesebb
es akkor megsussuk
ugy mondjak 15-20 perc poundja
/ tudom otthon nincs pound/
de otthon altalaban fozik
belemegy a nagy fazekba
viz, oszt fol
en meg ebben a formaban jobban szeretem mart
követő 2012.04.04. 15:52:57
bélabácsi2 2012.04.04. 16:04:00
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.04. 16:22:46
szerpen megsul a sutoben
a szaftja meg megy ugye a babba mint emlitettem
nekem jelentosen izesebb mint fove, de rogton hozzateszem a legfontosabb a sonka minosege
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.04. 16:23:59
1kutya 2012.04.04. 16:52:48
1kutya 2012.04.04. 16:54:36
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.04. 16:54:57
a mienk 17.92 pound:)
dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2012.04.04. 17:03:02
hol jött volna vele össze? Pesten, vagy Kecskeméten?
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 17:04:04
jaja, biztos vagyok benne, hogy beszámol róla...
smithgerda 2012.04.04. 17:16:30
1kutya 2012.04.04. 17:18:12
@hagyma: nem vágol át, van ám méretváltó a mobilomon (mag van annyi általános műveltségem, hogy tudjam, egy font kb. 0,45kiló):-DDD
1kutya 2012.04.04. 17:21:03
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.04. 17:26:02
beutotted azosszeget a kocsmaban es kidobta neked a 18 szazalekat amennyi altalaban meltanyos:)
dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2012.04.04. 17:28:15
1kutya 2012.04.04. 17:38:43
smithgerda 2012.04.04. 17:43:42
bélabácsi2 2012.04.04. 17:53:38
lehet, hogy el sem mondják majd mi lesz és hol, aki ügyes megtalálja, aki meg nem az nem :) lehet, hogy már létezik is valahol az utód, és itt a blogon félre vagyunk vezetve
akarsz még ilyen összeesküvés elméletet? gyártok amennyi kell... :)
smithgerda 2012.04.04. 18:03:32
De ha a terv része, hogy valakik eltűnjenek, hát az be fog jönni, részemről legalábbis biztos, én amúgy sem túl gyakran mutatkoztam itt. Viszont akik meg függők, azok azért unják meg, és keresnek más játszóteret :)
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 18:07:13
Imre apó 2012.04.04. 18:09:23
@bélabácsi2: Nincs eltűnés:)
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 18:10:45
Imre apó 2012.04.04. 18:11:55
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 18:14:26
Imre apó 2012.04.04. 18:21:32
1kutya 2012.04.04. 18:26:09
Hurri Kán 2012.04.04. 18:26:12
Tú maccs informésön. :DDD
1kutya 2012.04.04. 18:27:06
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 18:29:04
@gyvy: te is most jössz? merre kujtorogsz, mikor védelemre szorulok??:P:DDDDDD
@Imre apó: jutalomfalatka és korbács felváltva...:DD
Hurri Kán 2012.04.04. 18:31:02
Mikor merre. Jelenleg saját ártatlanságom védelméért kell küzdenem. :DDD
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 18:31:57
dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2012.04.04. 18:32:34
Hurri Kán 2012.04.04. 18:36:38
Jelenleg a konyhába vagyok irányítva biorobot küldetésemet teljesíteni vacsorakészítés tekintetében. :D
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 18:37:23
Hurri Kán 2012.04.04. 18:38:10
Amíg főzök, mindenképp. :D
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 18:40:16
Hurri Kán 2012.04.04. 18:41:30
Van neki több is :D
bélabácsi2 2012.04.04. 18:42:54
Na, mondjad nyugodtan a mennyiséget, a pörköltöt bármikor bármiből megeszem, nekem nem tudsz ijesztőt mondani, a tegnapelőtti maradék pörköltöt ledaráltam, újrafűszereztem melegszendvics krémnek, azt ettem meg ma, kb félkiló kenyérből volt alapnak pirítós, de már most kívánom a pörköltöt, reggelire is olyan jó tud lenni, na halljuk, mekkora adagot ettetek :)
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 18:43:08
Hurri Kán 2012.04.04. 18:43:42
Ritkán ideges. ;-)
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 18:46:26
na, elszaladok elemet venni, mert ebben a kurva egérben megint lemerült..
Hurri Kán 2012.04.04. 18:47:29
Legfeljebb ha elfogy a sör. :DDD
Mér nem veszel bele ákkumulátort? :D
Imre apó 2012.04.04. 18:47:46
dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2012.04.04. 18:52:28
nem szeretik a tésztákat, a pasim kifejezetten utálja, azt mondja ő inkább, leül, és csöndben éhenhal, de nem eszi meg!
azért kötelezem őket a nokedlira, ha nem vagyok otthon akkor persze kenyér nélkül befalják savanyúval. nem gazdaságos kaja, persze nálunk semmi nem az.
_Remy_ 2012.04.04. 18:52:38
bélabácsi2 2012.04.04. 19:04:50
Pinka-Panka 2012.04.04. 19:10:29
Szép estét...
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 19:13:43
@Imre apó: érdekes, én is :))
@Pinka-Panka: végülis a húsvét egyházi ünnep, hal ugye, vallási jelkép is, miért ne??:)))
Pinka-Panka 2012.04.04. 19:18:55
Sonka mellé jobb valami könnyebb étel, mint a töltött káposzta..meg, még a sütés, azt se találtam ki...
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 19:21:08
www.nosalty.hu/receptek/alkalom/husvet
_Remy_ 2012.04.04. 19:21:30
Pinka-Panka 2012.04.04. 19:24:50
Tudod mi a ciki, hogy gyerekkoromban volt 20 féle sütirecept, mégis anyukám mindig finom és változatos sütit csinált hétvégén, most amikor 1000 receptem, nem tudom mi legyen, mert ezt ezért enm, azt meg azért nem...:)
Lehet, hogy kedvem nincs hozzá...:)
Ugyandehogy (törölt) 2012.04.04. 19:27:17
vagy változott valami, hogy nem figyeltem és az isten bárányát lecserélték isten halára?
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 19:28:47
levin 2012.04.04. 19:29:35
kik nem írnak most ide?
na kik?
és ők most hol vannak?
na hol?
értetek a hinokifaragáshoz? mert le tudnálak ezzel kötni benneteket.
persze ugye tudjátok, hogy a szeretet diktálta ezt tollba.
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 19:30:10
www.keresztenymagyarorszag.hu/tortenelem/jelkepek/hal
levin 2012.04.04. 19:31:00
levin 2012.04.04. 19:32:58
levin 2012.04.04. 19:34:37
_Remy_ 2012.04.04. 19:35:47
levin 2012.04.04. 19:36:26
levin 2012.04.04. 19:37:54
levin 2012.04.04. 19:38:34
_Remy_ 2012.04.04. 19:39:19
_Remy_ 2012.04.04. 19:40:12
levin 2012.04.04. 19:48:31
faszom, szigonyhegyre tűzöm őket. vagy szar vagy kalaposinas.
levin 2012.04.04. 19:50:52
smithgerda 2012.04.04. 19:56:34
levin 2012.04.04. 20:00:34
1kutya 2012.04.04. 20:05:17
ne legyen igazam...
smithgerda 2012.04.04. 20:10:19
levin 2012.04.04. 20:11:25
@1kutya: péter anna még viszonylag okos nő. logikus lépést csinált. aztán lesz ahogy lesz, ez a bálnáimtól teljesen független.
levin 2012.04.04. 20:13:03
levin 2012.04.04. 20:16:01
_Remy_ 2012.04.04. 20:16:21
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 20:16:45
1kutya 2012.04.04. 20:18:10
smithgerda 2012.04.04. 20:19:50
levin 2012.04.04. 20:22:32
1kutya 2012.04.04. 20:22:40
levin 2012.04.04. 20:25:08
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 20:27:01
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 20:29:49
levin 2012.04.04. 20:32:10
_Remy_ 2012.04.04. 20:32:42
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 20:32:59
levin 2012.04.04. 20:35:45
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 20:36:30
1kutya 2012.04.04. 20:38:17
levin 2012.04.04. 20:40:23
smithgerda 2012.04.04. 20:41:02
bélabácsi2 2012.04.04. 20:41:42
vagy eheted nyersen, az is egy kultúra
magyarosan szigonyra tűzve szabad tűzön sütögetve nem jó ;)
levin 2012.04.04. 20:44:00
1kutya 2012.04.04. 20:45:17
1kutya 2012.04.04. 20:46:38
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 20:47:47
nemegy blogon olvasgatok, némelyikben kommentelek is, de sosem jutott eszembe, mekkora lehet a bloggerina feneke, vagy a bloggazda farka...de biztos bennem van a hiba...
smithgerda 2012.04.04. 20:47:50
@1kutya: mit pakolnál te bele?
1kutya 2012.04.04. 20:49:32
levin 2012.04.04. 20:50:38
smithgerda 2012.04.04. 20:50:49
smithgerda 2012.04.04. 20:52:38
@levin: bizony.
levin 2012.04.04. 20:54:25
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.04. 20:54:26
a kutyaja lathatoan idegbeteg:)
oriz es figyel minden masodpercben
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 20:55:23
1kutya 2012.04.04. 20:55:37
levin 2012.04.04. 20:56:24
Hurri Kán 2012.04.04. 20:56:57
1kutya 2012.04.04. 20:57:44
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 20:57:49
1kutya 2012.04.04. 20:58:29
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 20:58:35
levin 2012.04.04. 20:59:18
1kutya 2012.04.04. 21:01:04
1kutya 2012.04.04. 21:02:43
Hurri Kán 2012.04.04. 21:03:00
Beleestél a dézsába b+? :D
@anica inkognitóban:
Gyomorban. ;-)
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 21:03:25
ja, hát a pasik nem feltétlenül idióták :))
Hurri Kán 2012.04.04. 21:03:52
Aztán majd megkapod tőlük, hogy két kavicsért nem indítják be a betonkeverőt. :D
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.04. 21:04:03
_Remy_ 2012.04.04. 21:04:27
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 21:05:03
Hurri Kán 2012.04.04. 21:07:36
Ezt kb. 20-22 éve próbálom elkerülni. :D
1kutya 2012.04.04. 21:10:25
@gyvy: felőlem! egy szálkás fenyődeszkába nem verném be a szöget, ha korbáccsal ütnének se.
@hagyma: de jópofák! ha Anna bír vele, felőlem... én imádom őket, de nagyon nincs időm kotorékozni, nekik meg az kell. most talán lesz szálkás tacsi, de sztem az sem fogja bírni a kiképzést, úgyhogy úgy hozom el, hogy vissza a bivalyt a kútba, ha valami nem jön össze (vadász vagyok, nem állatkínzó)-
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 21:13:52
Hurri Kán 2012.04.04. 21:14:30
Igazából volt már ilyen is, olyan is, nem csak az alkaton múltak/ múlnak a dolgok. :)
1kutya 2012.04.04. 21:21:23
@gyvy: tudat alatt ott van azért.
Hurri Kán 2012.04.04. 21:25:39
Ott sok minden van :)
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 21:27:41
@1kutya: azt hitted..:P:D még Loyola Ignác sem tudna megtörni...:DDDDDDDDD
Hurri Kán 2012.04.04. 21:28:17
Nem lehet itt semmit hallani :D
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 21:32:51
Daró 2012.04.04. 21:45:41
Én speciel 1kutyával értek egyet, a nagy segg menő, amennyiben nem zsírseggről beszélünk.
Levin pedig ismét ellenem fog mondani mint rendesen, de azon röhögök hogy végül csak azt pofázza amit itt sokan mások... de tetszik a stílusa, szívesen olvasnék valami egyebet mint kommentet a bálnákról lehet?
Továbbá irigy vagyok. Hallucinogéneket ma már csak módjával és főleg erjesztett malátalé formában fogyasztok, hely, megdicsőült, drága nőtlen ifjúkor...
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.04. 21:54:13
itt hülyeség?? ááá..:D
tartetatin 2012.04.04. 23:42:53
valaki esetleg tudja a malackaraj, illetve most, hogy felnőtt, Sertéskaraj költözés utáni címét?
erre meg itt... lehetne nyitni egy Indexes fórumot :)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.05. 00:18:11
követő 2012.04.05. 07:52:44
főként , hogy Anna is megírta ezt a szándokát
gyanítom : csak az indexet veszíthetjük el ebben a vándorlásban
Imre apó 2012.04.05. 08:01:26
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.05. 08:25:44
Imre apó 2012.04.05. 08:32:23
Jó reggelt:):)
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.05. 08:35:05
tudod:
Agresszív kismalac:
-Rohadt reggel, rohadt hideg, rohadt világ.. bárcsak válna minden köddé... rohadt köd! " :D
Imre apó 2012.04.05. 08:37:20
Pedig, ha reggel tudod, hogy reggel van, akkor már sok baj nem lehet, mivelhogy élsz:)
anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.05. 08:38:49
1kutya 2012.04.05. 08:40:04
'reggelt...